Szeg
A Szegelőműhelyből a dobos Pisti tudosított: Július 12-én elkezdjük a 3. Szeg nagylemez dalainak felvételeit a saját stúdiónkban, a Szeg Home Stúdióban, Debrecenben. 8 dal kerül a lemezre plusz 1 intro szerepeltetése van még kitalálás alatt.
A felvételek előreláthatóan augusztus végéig tartanak és szeptember 30-án kerül a gyárba a mester CD. A lemezt ezúttal is az Edge gondozza, de partnerként az RNR Média is a segítségünkre lesz. A 8 friss szerzemény egységet, erőt és energiát sugároz, kifejezetten az igényes metalzenét kedvelőknek ajánljuk, senki ne számítson dúdolható slágerekre, vagy médiabarát pop-dalokra... :D A dalszövegekben is jelentős előrelépés történt, hiszen egy eddig ismeretlen, tehetséges szövegíró, Szőke Tamás és a sokak számára már ismert Ales (ex-Necropsia, ex-Skizodigital) dalszövegei szerepelnek a korongon. A stúdiómunkáról a honlapunk "Napló" menüpontjában lesz majd "élménybeszámoló" sok-sok fotóval, tehát érdemes lesz a www.szeg.net oldalra kattintani.Július 23-án a Debrecen melletti Vekeri-tónál megrendezésre kerülő Campus Fesztivál Friss Rádió színpadán láthattok/hallhattok 17 órától. Mindkét koncertre nagyon erős programot viszünk 3 új dallal! Mindenkinek jó nyaralást/fesztiválozást, sok pihenést kívánunk a nyárra, szeptemberben jelentkezünk, amikor már az új lemez borítóját is megmutatjuk és ha úgy alakul, akkor egy új dalt is lehet csekkolni... :D
Szeg koncertek:
2008. július 23.
Debrecen, Vekeri-tó
http://www.szeg.net
http://www.myspace.com/szeg
Kapcsolódó zenekarok:
Powerground webshop
Webshop
- Sunday Fury póló

Ár: 2000 Ft - Bloodiest - I Told My Wrath... DIGIPACK CD

Ár: 1000 Ft - Green Day könyv

Ár: 2560 Ft - Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)

Ár: 2240 Ft - Conan's First Date - kígyós póló, barna

Ár: 2000 Ft - Cadaveres - Evilution CD+Devils Dozen DVD

Ár: 2300 Ft - Cadaveres - Mindstream CD
Ár: 1500 Ft - Inferno Metalcore System - A megtörtek földjén CD

Ár: 1200 Ft






















