Wackor
Hát, a hírek gyakorisága tekintetében mostanában erősen emlékeztetünk kedves Ausztráliában élő 80 éves krónikus szorulással küzdő Aranka nénikénkre, aki csak évente kétszer szokott, viszont akkor úgy kell leszállnia a nagy mennyiségű masterelt produktumról, mint a férfibicikliről, és ahhoz is még legalább két alpinista segítsége kell akik másznak érte oda föl magasra.
Két szóval: sokmindent csináltunk. De ez olyan hülyén nézett volna ki csak így mint az elefánt aki marha nagy állat létére hülyén kezdődne hirtelen orrmány nélkül, ráadásul a rendhagyó urinális produktumával megidézett nagynénikénk elég Rancor egy intró. Hát nem? Hát de. Na akkor a Wackor Times májusi kiadása, tisztelettel:
Emberek!!!!! Majdnem kész a lemez, pár vokál van már csak hátra, meg némi utómunka. Rokk!!!!!!!!
Eszméletlen jó lett. Az még nem konkrét, milyen formátumban is lát majd napvilágot, de időben szólni fogunk erről is. Az énekproducer szerepét Ágnes töltötte be, aki talán még nálunk is lelkesebb volt a kész lemez hallatán és rendesen hajtotta is Mikit, ahogy kell, ütközésig. Nagyon sokat melózott vele, szinte sajátjának érzi a lemezt és irdatlan jó is lett a végeredmény, úgyhogy köszi Ágnes, megháláljuk! Már történtek is lépések ezügyben egyébként, de többet egyelőre nem árulhatunk el...
A dobfelvételek a HammerWorld gyárépületében készültek a Soroksári úton ami legalább 2 PeCsa űrméretű, külön köszönet Hartmann Kristófnak a segítségért. Nemkülönben hatalmas köszönet a Chromatica Kft-nek, ami egy egész készlet brutális, felsőkategóriás AUDIX mikrofonnal támogatta a project felvételét. Hogy mit és mennyire is tudnak ezek a cuccok?
I L Y E N S Z É L E S és kompromisszumoktól mentes a dobhangzás. Nem lesztek észen! Mi sem vagyunk... :)
--------------------------------------------------------
A basszer, gitár, ének, Electric Firelizer torokhang felvételek a budafoki Green stúdióban kerültek rögzítésre VaCsi-nál, aki civilben a világ legfinomabb és legtöbb kávéját csinálja. A hangmérnök aki az irdatlan jól szólást elkövette, Szabó Viktor barátunk, aki a Methanolid munkálataiban is részt vett (vox tracking, mastering). Nem véletlenül szólt az olyan embertelenül. Szóval Viktor bácsi csak ügyesen, mert rövidesen özönleni fognak hozzád a nyugati zenekarok :)
Mit is mondhatnánk a számokról? Négy év nagyon hosszú idő, de ez most tényleg egy olyan cucc lesz, amiért megérte ennyit várni és ha a legközelebbire egy évtizedet kell, de ilyen minőségű lesz, akkor arra is megéri majd :) De erre persze nem lesz szükség, mert már most dolgozunk a 3. (!!!) Wakkor lemezen. Hiába no, lendületbe jöttünk.
Szó szerint is, kétszázzal a kanyarban. A tavalyi tv2-s Total Car forgatáson nagyon összespanoltunk Indiánékkal és az East Block zseniális csapatával, akik hivatásukra nézve autópimpelők, kamerazsonglőrök és hozzánk hasonlóan célirányosan elmebetegek :) Esetükben ez azt jelenti, hogy pl. egy régi lepukkant Merci buszból fél óra alatt csinálnak egy két szoba –konyhás guruló kecót grillsütővel és nukleáris turbófeltöltővel (láttuk saját szümünkkel, vogymuk), öreganyád Trabijából pedig lakkozott nyírfapados dragstert hegesztenek, a csomagtartóban korhű bányarészlettel.
És hogy jövük mi a képbe? Nos, a Total Car újra indul a tv2-n szombat délelőttönként tíz órától, Indiánék gondozásában. Természetesen a főcímzene Wackor lesz (Hát!), de egyéb helyeken is felbukkanunk majd a sorozatban, és az is elképzelhető, hogy az új lemezről is ott fog debütálni néhány vadiúj Wackor riff aláfestő zene gyanánt, megjelenés előtt jóval. Tehát tessék nézni szombatonként az East Block-osított TotalCar-t. Első adás: május 10, tv2!
Egyéb bulvár híreink közül (melyek közt előkelő helyet foglal el, hogy Küki és Miki újra facér, Szléjer őrmester kopasz lett (SIR, YES, SIR!) és mindhárman beléptünk a "Sátán Sompolygó Gyermekei Sörrel, Nitroglicerinnel és Kubuval" szektába) szemezgetve megemlítenénk, hogy hamarosan 200 fölött téphettek mindenféle irdatlan vérmes autócsodával, miközben Mangod, Benzin és Wackor riffek tépik a pici fejeteket... De erről bővebben majd a maga idejében.
Végül ne feledjétek: május 30-án túrunk a FeZen klubban, ott már főleg új nótákat kaptok a pofátokra tehát lemezbemutató előtti bemutató lemeztelenítés lesz, úgyhogy gyertek sokan!
Addig meg az Ördög nyalogassa a mellbimbótokat!
Ja, és Luke... Mi vagyunk az apád.
Rokk: A Wadkörték
Powerground webshop
Webshop
- Watch My Dying - Klausztrofónia CD

Ár: 1500 Ft - dózer.hu - neuronprés CD

Ár: 1000 Ft - K3 - Under A Spell CD (Vendég: Jordan Rudess - Dream Theater
Ár: 2000 Ft - Szeg - Hazaértem

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben

Ár: 2000 Ft - Sunday Fury póló

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver

Ár: 6000 Ft - Slytract - Existing Unreal CD

Ár: 2000 Ft






















