Dim Vision
A Dim Vision 2007. őszétől új felállással folytatja. Nyár végén távozott a zenekarból Varga Sebestyén, a dobos posztot október vége óta Karsheh Nabil tölti be, aki eddig a 3XS-ben dobolt.
Távozott a zenekarból Máthé András gitáros is. Foreest kommentálta az eseményeket a zenekarból:
"Goyonak és Sebőnek is sokat köszönhetünk, rengeteg dolgot sikerült véghez vinnünk velük együtt. Nem volt könnyű döntés részükről, és be kellett vallani magunknak is, hogy ezt nem lehet kényszerből csinálni. Ellenben nekünk, Sutával eszünk ágában sem volt lezárni a Dim Vision történetét. Keresgélni kezdtünk a dobos cimborák között, hogy ki lehet alkalmas Sebő helyére, de végül Nabil talált ránk. Sikerült hamar összerázódnunk, már lassan az összes nótát koncertkészre próbáltuk, és gyűlnek már az új ötletek és riffek is.
Goyo helyére egyelőre nem keresünk senkit, hiszen már 2006 október óta, két bulit kivéve, nagyon jól bevált hármas felállásban nyomjuk a koncerteket. Igyekszünk minél több koncertet szervezni és minél több helyre eljutni 2008-ban is. Üdvözlet mindenkinek a Dim Vision együttes nevében!"
Dim Vision koncertek:
2008. április 19., Debrecen, Új Vigadó
2008. Május 10., Mosonmagyaróvár
Powerground webshop
Webshop
- Watch My Dying - Fényérzékeny CD

Ár: 1500 Ft - Slytract - Existing Unreal CD

Ár: 2000 Ft - Szeg - Hazaértem

Ár: 2000 Ft - FUCKISTAN fekete női póló

Ár: 1000 Ft - Inferno Metalcore System - A megtörtek földjén CD

Ár: 1200 Ft - Slytract - Explanation: Unknown CD

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Prefekt Strikes Back női és férfi póló
Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben

Ár: 2000 Ft






















