CadaveresConan’s First DateSlytractSunday FuryWatch My Dying

II. KELET UNDERGROUND TEHETSÉGKUTATÓ 2010/2011 Döntő

2011. március 26. Debrecen – Klinika Mozi Figyelem! A rendezvény pontosan 16 órakor kezdődik! 12 zenekar + a tavalyi győztes- értékes díjazások - szakmai zsűri közönség különdíj - nyeremények a közönségnek is


Te oTt lESzeL ?! BelÉPő 200Ft!
A belépő teljes összegét a közönségdíjas zenekar fogja megkapni!

A II. „Kelet Underground Tehetségkutató” rockzenei verseny az ez év eleji 5 elődöntő után elérkezett a várva-várt célegyenesbe. 2011. március 26-án a debreceni Klinika Mozi lesz a végső megmérettetés helyszíne. A közel félszáz elődöntős együttes közül lesz látható most a legjobb 12. Ebből 2 zenekar az elődöntős közönségszavazás és az internetes szavazás nyertesei. Vendég a Death Warrant zenekar, akik a tavalyi tehetségkutatót nyerték meg és bonusz fellépőként a döntős bandák után fognak egy fergeteges zúzdát prezentálni.
Az ismételten megmérkőző különböző rockzenei stílusokat felvonultató bandák mutatják be tehetségüket a közönség és a zsűri előtt. A tét a végső győzelem a nyereményekért, amik tovább segíthetik a tehetséges zenekarokat a boldogulásban. Ahogy tavaly is, most is részese lehetsz a döntésnek, és te magad is nyerhetsz! Gyere el, szavazz és nyerj a tombolán! Részletek a honlapon…


A döntősök:

Ha kíváncsi vagy a 12 döntős zenekarra és a vendégre részletesebben, akkor látogasd meg a Kelet Underground oldalát. Folyamatosan találtok majd a honlapon a fellépőkkel interjúkat, ezáltal jobban beleláthattok az együttesek elképzeléseibe, céljaiba. Lehetőség lesz minden interjút kommentálni, véleményezni. Addig is röviden a fellépőkről…

Baby on the Woods (garázs rock-punk rock/Kecskemét) Fact and Fiction (progresszív rock-metal/Nyíregyháza) HopeToBelieve (punk-metal/Berettyóújfalu) Kuttya (fúziós folk rock/Debrecen) Morningkill (hardcore-metalcore-deathcore/Miskolc) Skanking Street (ska, reggae, punk/Kisújszállás) Sunny Leon (grunge rock/Debrecen) Testify (metalcore/Hajdúszoboszló) The Borgia (alternatív rock/Kunhegyes) Worning (thrash-death metal/Gyula) + Jacked Out (dallamos metal/Debrecen), a közönségszavazás győztese + a netes szavazás győztese + DEATH WARRANT
(death-thrash metal /Balmazújváros), a tavalyi győztes


További információk a döntővel kapcsolatban és zenék, hírek, interjúk a fellépőkkel:
WWW.KELETUNDERGROUND.HU
 

Powerground webshop

    Webshop

    • Watch My Dying - Fényérzékeny CD
      Watch My Dying - Fényérzékeny CD
      Ár: 1500 Ft
    • Slytract - Existing Unreal CD
      Slytract - Existing Unreal CD
      Ár: 2000 Ft
    • Conan's First Date - női kígyós top, zöld
      Conan's First Date - női kígyós top, zöld
      Ár: 2000 Ft
    • MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      Ár: 2000 Ft
    • Conan's First Date - kígyós póló, barna
      Conan's First Date - kígyós póló, barna
      Ár: 2000 Ft
    • OneHeadedMan - Winter, Thunder, Etc. CD
      OneHeadedMan - Winter, Thunder, Etc. CD
      Ár: 1000 Ft
    • Conan’s First Date - Effigies CD
      Conan’s First Date - Effigies CD
      Ár: 1000 Ft
    • Bloodiest - I Told My Wrath... DIGIPACK CD
      Bloodiest - I Told My Wrath... DIGIPACK CD
      Ár: 1000 Ft