CadaveresConan’s First DateSlytractSunday FuryWatch My Dying

VIII. Észak-Magyarországi Tehetségkutató Fesztivál (ÉTER Fesztivál 2011.)

Kedves zenészek, zenekarok! Már nagyon vártam a napot, hogy ismét írhassak a fesztiválról! Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, ahogyan az is, hogy ismét biztosítva van a 120.000 Ft fődíj, a többi mellett… Akik már jártak a portálon ( www.eterfesztival.hu ), azok már tudják, hogy az idén már nem 24, hanem 48 zenekar juthat a döntőbe, és már nem két elődöntő, hanem négy lesz.

Örömmel tölt el, hogy tavaly is volt jó pár meglepetés banda a számomra, és ismét jelentkeztek a Felvidékről is. Bízom benne, hogy ebben az évben is találkozhatom „külhoniakkal.” A tavalyi fesztivál nekem egy élmény volt, mert a jó zenék mellett fantasztikus társaságban, ellátásban, és kétdézsányi humorban volt részem. Végre személyesen is megismertem Hocza Robit, illetve Kovács Petit, akik Dolák Saly mellett is keményen helyt állnának. Persze a többi elvetemült is, de őket már régebben ismerem. Ha minden igaz – legalábbis én reménykedem benne -, hogy az idén még egy nőstény erősíti a gárdát, ő nem más, mint egy tündéri földim, akiről elmondhatom, hogy szintén a Passzió egyik kiválósága: Csipke. Asszony! Majd hozz fényképezőgépet is!
A helyszínek és a dátumok az alábbiak lesznek:
2011.04.29-én Salgótarján-Zagyvaróna, Művelődési Ház (12 zenekar elődöntője).
2011.05.13-án Salgótarján-Zagyvaróna, Művelődési Ház (12 zenekar elődöntője).
2011.05.27-05.28-án Salgótarján-Zagyvaróna, Művelődési Ház (24 zenekar elődöntője).
2011.06.17-06.19-én Salgótarján, Tóstrand: Gála
Nyilván azok a bandák, akik nem tudnak itt lenni 2-3 napot, azok időben megtudják a sorsolás eredményét, hogy mely napon lépnek fel.
A tapasztalatok alapján kérünk minden nevezőt, hogy a fenti a napokra tegye magát szabaddá, ugyanis tavaly rengeteg időpontot cserélgettek egymással, emiatt akadt zenekar, amelyik nem jött el, mert elfelejtették, hogy melyik napra cseréltek… Súlyos.
A jelentkezés határideje: 2011.04.20.
A nevezés díja: 1.500 Ft/fő, de ez nem lehet több 9.000 Ft-nál. Ezt a helyszínen kell majd befizetnetek.
Az, hogy mely kategóriához tartoztok (rock, metal, punk, alternatív, stb.) nektek kell meghatároznotok.
A szállásigényt időben jelezzétek, ez a Camping telepen lesz – kedvezményes áron -, mert tudnunk kell, hogy egyáltalán igénylitek-e, mely napokra, és hányan.
Lehetőség van nevezni (akár a zenészeknek is) amatőr humorista műfajban is, ennek nincs nevezési díja, ezen produkciók értékelésénél jelen lesz Dolák Saly Róbert.
2010-ben óriási sikere volt a gitároktatásnak és workshopnak Alapi Istvánnal, köszönjük neki! Az idén is így lesz!
Az Étereken eddig rengeteg vendégzenekar lépett fel, nagy örömömre tavaly a Bácsörcser, és a Toscrew, mi több a nagyszínpadon a Peacetones is. Sándor Petiéket az idén is vártuk volna… Az ő emlékére az All Rights Reserved fog énekelni egy dalt. Nem felejtjük Petifájtert!
Az idén pedig őket várjuk az esti bulikra (egyelőre, hiszen ez még bővülni fog – még folyamatban van):
Aetrigan, All Rigths Reserved, Blizard, Cadaveres, Dr. Feelgood Party Band, Fire Guns, Helldiver, Hind (Végre! Remélem, az idén tényleg lepusztítanak élőben!) Holtidő, Insane, Kalapács, Kotniehl, Mytra, Reflected, Road, Szükségállapot, Vertigo, Watch My Dying, Wisdom, stb.
Robi, Kristóf! Én örülnék még egy Remorse-nak, és egy Toscrew-nak is!
Szavazás:
Hiába küzdöttem emberek! Nem értek egyet ezzel a közönségszavazással, azonban sok zenész reagált erre úgy, hogy a rajongóknak joga van szavazni a kedvencükre. Ez igaz, de állandóan cirkusz a vége: „Biztos, hogy feltörték, biztos, hogy csaltak, biztos, hogy nem igazságos, mert nekik már sok rajongójuk van.” Nem szállok ezzel vitába, de eddig még egy közönségszavazás sem vezetett sehová. Az idén már csak legyintek rá: meglátom. Bizonyítsátok be, hogy lehet ez igazságos is.
Mielőtt rátérnék a díjakra (még ez sem teljes), szeretném felhívni a díjak felajánlóinak a figyelmét. Ha felajánlotok, azt nem árt teljesíteni. Igaz, szegény ember az, aki még ígérni sem tud. 3 évre visszamenőleg mindig akad két zenekar, akik nem kapják meg a nekik járó nyereményt a felajánlótól. Ezt a port a zenészek a szervezőkön verik le – jogosan. Az ilyen díjakra nincs szüksége a fesztiválnak, mert rontja a hírnevét és a hitelességét. Továbbra is feddhetetlenek szeretnénk maradni nem csak a „bunda”, de a teljesítések tekintetében is. A szervezők mindig ügyeltek arra, hogy azok jussanak a megfelelő nyereményekhez, akik valóban rászolgáltak a teljesítményükkel.

Az eddig biztosított díjak (még bővül – folyamatban van):
1. 120.000 Ft készpénz.
2. Denevér Hangstúdió – 20 stúdióóra, és 50%-os kedvezmény vásárlás esetén.
3. HangArt Stúdió – 10 stúdióóra.
4. Powerground Management – féléves tagság.
5. Rockinform Magazin – előfizetés
6. Interjú a győztessel a Hammer World portálon.
7. Interjú minden résztvevő zenekarral, igény szerint lemez-, demoismertető a Passzio.hu portálon.
8. Ajándékcsomagok, egyéb meglepetések.
9. Féléves gitároktatás Alapi Istvántól valamelyik gitárosnak.
10. Közös koncert a fesztiválon fellépő neves zenekarokkal.
11. Fellépés egy országos hírű fesztiválon.
12. Systron-film Stúdió felajánlásával 50%-os kedvezmény videoklipre, amely mellé ajándék weblapot és promó fotókat kaptok.

Ismét jutalmazva lesz a fesztivál legjobb énekese, gitárosa, basszerese, dobosa, billentyűse, stb.
Részletesen mindenről itt: www.eterfesztival.hu

 


 

Kapcsolódó zenekarok:
Cadaveres - modern metal
Watch My Dying - extreme metal

Powerground webshop

    Webshop

    • Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben
      Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben
      Ár: 2000 Ft
    • Conan's First Date - kígyós póló, bordó
      Conan's First Date - kígyós póló, bordó
      Ár: 2000 Ft
    • MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      Ár: 2000 Ft
    • FUCKISTAN fekete póló
      FUCKISTAN fekete póló
      Ár: 1000 Ft
    • Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)
      Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)
      Ár: 2240 Ft
    • Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver
      Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver
      Ár: 6000 Ft
    • Cadaveres - Mindstream CD
      Cadaveres - Mindstream CD
      Ár: 1500 Ft
    • Sunday Fury póló
      Sunday Fury póló
      Ár: 2000 Ft