CadaveresConan’s First DateSlytractSunday FuryWatch My Dying

Budapesten az Anathema!

Tavaly decemberben Danny Cavanagh Anathema gitáros Anneke Van Giersbergennel, a The Gathering ex-énekesnőjével emlékezetes szólóestet adott az FMH színháztermében. Az est két főszereplője most újra Magyarországra látogat, ám ezúttal saját zenekarukkal állnak színpadra. Anneke november végén érkezik hozzánk, Danny pedig november 18-án a sötét gót-metálból Pink Floyd-ihlette, pszichedeliába fordult Anathemával jön Budapestre.

 A zenekar a hétéves kihagyás után idén megjelent új lemezét, a We’re Here Because We’re Here-t mutatja be szeptember óta zajló európai turnéja keretében.
A liverpooli zenekar korai éveiben komor hangulatú szövegekről és a visszafogott tempójú zenéjéről ismert brit metál alapcsapatai közé tartozott a Paradise Lost és a My Dying Bride mellett.
Mostani zenei világukat az ősatya Pink Floyd, illetve olyan kortárs zenekarok, mint a Radiohead vagy a Porcupine Tree lemezei ihlették, aminek köszönhetően az Anathema mára nemcsak a „true” metálosok zenekara, de a szélesebb értelemben vett rockzene rajongóit is meg tudja szólítani. Az utóbbi években a Dream Theaterrel és a Porcupine Tree-vel is turnézó banda tagjai kimondottan szeretik Magyarországot, amire számtalan hazai koncert, és a zenekar magját alkotó Cavanagh-testvérpár mindig sikeres akusztikus szólóestjei szolgáltatják a legjobb példát. Úgyhogy november 18-án várhatóan ismét egy kiváló hangulatú fellépés keretében üdvözölhetjük ismét Budapesten az Anathemát.
A zenekar beszámolói alapján 20-25 számos (ami az Anathema esetén két, két és fél órás műsort jelent) koncertre számíthatnak a rajongók. A turné eddig számos teltházas koncertet hozott, nálunk pedig még egy hétig kaphatók a kedvezményes belépők a Ticket Express és a Ticketportal eladóhelyein, valamint számos független terjesztőnél.

A Negative Art bemutatja:
Anathema + The Ocean
2010. november 18., csütörtök, 19:00
Budapest, Diesel
Elővételi jegyár (október 31-ig): 4990 Ft
Helyszíni jegyár: 5.590 Ft
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.negativeart.hu
http://www.anathema.ws

Kyuss Lives: 2011.03.20. Budapest, Gödör

 

Kapcsolódó zenekarok:

Powerground webshop

    Webshop

    • Conan's First Date - női kígyós top, zöld
      Conan's First Date - női kígyós top, zöld
      Ár: 2000 Ft
    • FUCKISTAN fekete póló
      FUCKISTAN fekete póló
      Ár: 1000 Ft
    • Watch My Dying - Hímzett ing (csak S, XXL)
      Watch My Dying - Hímzett ing (csak S, XXL)
      Ár: 5000 Ft
    • Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver
      Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver
      Ár: 6000 Ft
    • Watch My Dying - Fényérzékeny CD
      Watch My Dying - Fényérzékeny CD
      Ár: 1500 Ft
    • FUCKISTAN fekete női póló
      FUCKISTAN fekete női póló
      Ár: 1000 Ft
    • Conan's First Date fekete póló
      Conan's First Date fekete póló
      Ár: 2000 Ft
    • K3 - Under A Spell CD (Vendég: Jordan Rudess - Dream Theater
      K3 - Under A Spell CD (Vendég: Jordan Rudess - Dream Theater
      Ár: 2000 Ft