Stainless Steel
Dominik a Stainless Steelből a híres csákó, úgyhogy ellátott minket hírekkel
Mint tudjátok, Esztergom-központú banda lévén, egyik állandó fellépő helyünk az esztergomi Molothow Liget. Október 13-án játszottunk ott legutóbb és mielőtt felpakoltuk volna a színpadot, még igyekeztünk a fotósunkkal (Sipka Balázs, aki a billentyűsünk testvére) átvágni a helyi téren, hogy megzavarjuk a Csabát (billentyűs) árnyékszék keresés közben. Én eléggé aznapos voltam, mert "muszáj" volt kiütnöm magam. Szóval vágtatunk át a téren és a szökőkútnál a zenekarunk neve hangzott el. Felfigyeltünk és mit látunk? Fiatalok csoportja félmeztelenül alámerül a szökőkútba, hogy az ott szerzett apróból megválthassák a koncertünkre a belépőt. Hozzáteszem 5 fok Celsius lehetett, de Ők elszántan halásztak.
Arra járt egy idősebb pár is, akik megtorpantak és megkérdezték a sellő csapatot mire gyűjtenek, mire válaszuk hallatán az idős úr egy ezressel toldotta meg az addig összegyűjtött adómentes összeget. Nagyon meghatott a dolog és félrészegen is felfogtam a helyzet súlyát. Lényeg a lényeg, a belépő összejött, a billentyűsünket megzavartuk és csaptunk egy nagy bulit. Hát úgy gondolom ezért már érdemes zenÉLNI, amíg ilyen rajongótábora van a zenekarnak, akik egyébként fővárosunkból jöttek le megnézni minket. Remélem élménybeszámolónkkal senkit nem untattam. A fiúknak meg üzenem, hogy jó volt a cucc! Na ez volt október 13-án Esztergomban, a Molothowos bulin. Csőváz mindenkinek, vegyétek vagy töltsétek le a harmadik lemezt, mert jön a negyedik és szép napot nektek. Az idei utolsó fellépésünk december 11-én lesz a Kultiplexben a Powerfesten, két másik kollegával, a dózer.hu-val és a Floppal. Mivel az összes idei Rocktogon buli elmaradt és a Filter Klubos pesti is, ezért az utolsó lehetőség, hogy minőségi progos heavy metalt láthassatok idén, az ekkor lesz.
Kapcsolódó zenekarok:
Powerground webshop
Webshop
- K3 - Under A Spell CD (Vendég: Jordan Rudess - Dream Theater
Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben

Ár: 2000 Ft - Szeg - Hazaértem

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Klausztrofónia CD

Ár: 1500 Ft - Slytract - Explanation: Unknown CD

Ár: 2000 Ft - OneHeadedMan - Winter, Thunder, Etc. CD

Ár: 1000 Ft - Conan's First Date - kígyós póló, barna

Ár: 2000 Ft - Sunday Fury póló

Ár: 2000 Ft






















