Watch My Dying - Indul a Moebius turné
Köszönjük szépen az összes résztvevőnek a megjelenést a 7. Stagediving Fesztiválon, 19-én, a Dieselben. A WMD kiváló alapanyagot tudott rögzíteni a később WMDVD-hez. Most direkt nem szóltunk előre, hogy felvesszük, de ugye nincs harag? Csak a hajós buli kapcsán annyira sokan kérték utána tőlünk számon a dolgot, hogy most direkt nem harangoztuk be. Mindegy, abból a buliból valami hiányzott, ebből meg nem. Külön köszönjük a Dalriadának, hogy elfogadták a felkérésünket a bulira. Reméljük, hogy még több ponton összekapcsolódik majd a WMD és a soproni metalbanda története.
A Diesel buli előtt Tatabányán hegesztettünk a Cadabandával, ami szintén jól sikerült. Örülünk, hogy sok év után újra játszhattunk a komárom-esztergomi megyeszékhelyen. Azonban ez a két buli csak kezdete volt annak, amit úgy hívunk, hogy Moebius lemezbemutató turné.
Legközelebb Kiskunfélegyházán játsszunk, a Rock-Tárban, október 10-án, ahol (majd') napra pontosan tavaly ilyenkor adtunk egy fergeteges hangulatú koncertet. Gyertek ismételni! Az előzenekarok a most dupla EP-vel jelentkező death n' roller Conan's First Date és a technikás death metalban utazó Keeper Of Dreams lesznek. Sajnos az utána héten lévő debreceni koncert átkerült 2010-re, de Balmazújvárosban leszünk novemberben, úgyhogy akinek van kedve és nem zavarja az pár tucat kilométer a két város között, szívesen látjuk a Bakiban. Aztán kirándulunk megint egyet Szerbiában, a belgrádi Decontrolled társaságában két fellépés erejéig. Esztergomi koncertről direkt nem szóltam. Az van, hogy az új Molothowot még éppen festik, így kicsit sem biztos, hogy ott lesz a buli. Sajnos nemcsak a festék száradása tart fel minket ebben, hanem a bürokrácia hullám is, ami minden bizonnyal ezerrel neki fog feszülni a Molothow tatjának. Szóval most alternatív helyszínkeresés folyik, meg közben bízunk benne, hogy csak kinyit a klub 17-re. Erről még fogunk informálni titeket. Felpörgött a sajtóipar is körülöttünk. A WMD fórumban a cikkek topikban találjátok meg a webes linkeket. Annak is örülünk, hogy a Hammerworld szeptemberi számában készült velünk interjú, meg írt a lemezről Uzseka Norbi. Annak meg még jobban, hogy Magyar Narancs is közölt velünk interjút. Elégedettséggel tölt el minket, hogy a zenei médián kívül is feltűnt a Watch My Dying létezése. Nem különösen promótáltuk a Moebius-t külföldre, de jólesett az angol Evil Inquisition írása a lemezről. Már jó ideje elkészültek az idei DDays fotók is, csak nem szóltunk. Szóval, aki ott volt, annak irány képek menüpont. Hamarosan a Stagediving is kint lesz.
A Moebius klip az MTV egyik listájára is felkerült, reméljük nektek is tetszik. Aki még nem látta volna, itt a youtube link.
Watch My Dying koncertek:
2009. október 10.
Kiskunfélegyháza, Rock-Tár
2009. október 17.
Esztergom
www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying
Powerground webshop
Webshop
- Watch My Dying - Prefekt Strikes Back női és férfi póló
Ár: 2000 Ft - K3 - Garden Of Death CD

Ár: 2000 Ft - OneHeadedMan - Winter, Thunder, Etc. CD

Ár: 1000 Ft - Slytract - Explanation: Unknown CD

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying öv

Ár: 1000 Ft - FUCKISTAN fekete női póló

Ár: 1000 Ft - Cadaveres - Evilution CD+Devils Dozen DVD

Ár: 2300 Ft - Green Day könyv

Ár: 2560 Ft






















