Watch My Dying - 42. WMD-Days
Egyetlen rendes Watch My Dying rajongó se csináljon magának programot augusztus 7-8-ra, ugyanis WMD-Days-re fog jönni. A 3 megrendezett és 38 kihagyott D-Days után itt a 42. Teljesen irreális gondolat, hogy ezt a fesztivált megrendezzük 41-szer, és utána nagy ünneplés közepette a 42-et.
Ha így nézed, teljesen logikus döntés, hogy már most megrendezzük a 42-et, és nem piszmogunk azzal a tök fölösleges maradék harminc8cal. Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor hányadik lesz a következő 4., 5. esetleg 43. Nos ez egy másik történet, mert az idei így szól: Egy csomó koncert, WMD hagymásbab mint mindig a bérleteseknek, tehetségkutató, mert tavaly jól sikerült. Megjegyzem, lehet még jelentkezni, és meg is éri, mert plö nem egy tavalyi versenyzőt idén fellépőként üdvözölhettek a D-days-en...meg amúgy is, jó buli, meg jók a nyeremények (Rock-Port vásárlási utalvány, Hangszerarzenál/Rebel Hangszer egyszeri endorseri egedmény, Cyanide Sound Studio az első három helyezett sávjait demónak megkeveri). Idén megtartjuk a tavaly, eső által elmosott focibajnokságot is. És most már az sem érdekes, ha esik. Röviden, lesz két zenész, egy újságíró (csaknem a teljes heavymetal.hu stáb képviselteti magát a rendezvényen) és három rajongói csapat, amelyeket egymásnak eresztünk. A 4-5 fős csapatokba jelentkezni a helyszínen lehet. Ha minden jól megy koncertek után lesz "mit hallgatsz most live party", azaz mindenki hozhat valamilyen kedvenc muzsikát cd-n, vagy mp3-ban és lejátsszuk. Nem baj, ha nem metal. Sőt lehet akármi, hisz ebben a rovatban pont az a szép, hogy mindenféle zenét megismerhetsz olyanoktól, akik egyébként WMD-t is hallgatnak. Nem utolsósorban itt lesz a Moebius klip premierje, csak nektek. Ez egyébként animációs film. Punnyadásképpen pedig megnézünk valami jó Bud Spencer mozit.. vagy mást. Stb, stb, ja és a családias hangulat megtartásának érdekében, lelimitáltuk a belépők számát 242-re, de ez nem igaz, csak reklámfogás..
Jómagunk, egyébként készülünk néhány olyan nótával, is, amit máshol nem nagyon szoktunk játszani. És persze eszünk, iszunk, alszunk, beszélgetünk, meg minden.
Az első nap főbandája a Cadaveres lesz, akik a két nagylemezzel a hátuk mögött az egyik legrutinosabb koncertbanda hírében állnak és nem mellesleg bejárták már a fél kontinenst. Az ő koncertjük után debütál a Bloodiest projekt, akik Terrorizer, Napalm Death hatású grindcore-t nyomnak és olyan elismert horror képregény hősök tudhatók a soraik között, mint Frostdemon, Loco Emperador, Garra Gigante és Sargento Garcia. A Slytract a magyar death metal új reménysége, akiknek Explanation:Unknown debütalbumuk osztrák kiadónál jelent meg, és mellékesen az énekes/gitáros Melegh Gábor Svédországba jártában, meghívást kapott arra, hogy bulizzon példaképével, Peter Tagtrennel. A Nasmith a magyar metal underground egyik nagy jövő előtt álló a bandája. Zenéjük a Killswitch Engage féle dallamos metalcore, a Black Label Society sörmetal és az Eighteen Visions féle aréna rock keveréke. A Holy Shit! Esztergom legújabb punk'n roll üdvöskéje, már évek óta sikerrel kapirgálnak a kis magyar underground szemétdombon, Győrtől Nyíregyházáig. A felvidéki, gótikus metalban utazó Neurasthania a tavaly tehetségkutató harmadik helyezettje. Második nap a szintén tavaly megmérettetett Cryptic Remains következik. A technikás death metalban utazó csapat a jövő meglepetésbandája lehet. A mentális pajszerrel harcoló Dózer.hu tavaly már járt nálunk és sikeresen bomlasztotta elménket smartcore-jával. Az MWS a pilisi kistérség legkeményebb zenekara, de mellesleg a legkiválóbban ők játsszák hazánkban az SOD, MOD, Municipal Waste féle crossovert. Az Angelus első albuma, a Halhatatlantalanítás tavasszal mart az arcunkba, és a lányok (na meg Kolos bácsi) azóta rengeteg kritikai elismerést gyűjtöttek be. Kegyetlen aprítás várható a koncertjükön. A Watch My Dying zárja a kétnapos mókát a szokásosan hosszú családias koncerttel.
Szóval kedves WMD fanok, mondjátok le az augusztus 7-8-i családi programokat, sőt hozzátok el a családot. Mi is visszük! És gyertek el Csolnokra a 42. WMD-Days-re.
Készült a tavalyi buli legjobb pillanataiból egy DDays-hez reklám spot, amit itt nézhettek meg: http://www.youtube.com/watch?v=EEPlFI9H5Bs by Tóth Ádám
1. nap, augusztus 7. péntek
12:00 Kapunyitás
15:00 Tehetségkutató első nap
17:30 Neurasthenia
18:20 Holy Shit
19:20 Nasmith
20.20 Slytract
21:20 Cadaveres
22:30 Bloodiest
2. nap, augusztus 8.
14:00 Tehetségkutató második zenekar
17:00 Cryptic Remains
17:40 Tehetségkutató eredményhirdetés
18:00 Dózer.hu
19:00 MWS
20:00 Angelus
21:00 WMD
Info: http://watchmydying.com/wmddays/
Egyéb WMD hírek
Meghallgatható az Éter is a Moebius-ról a WMD Myspacen (myspace.com/watchmydying). A számban BZ a Wendigo-ból vendégeskedik. Akik ott voltak a Moebius party-n az Afterben már hallhatták élőben is a nótát.
Az eddigi fesztiválfellépések nagyon jól alakultak. Annak meg külön örültünk, hogy volt olyan szabadtéri bulink is, ahol nem esett az eső. Úgy tűnik, hogy az új dalok is kezdenek megragadni a fejben, mivel már beértek az új közönségkedvencek. Természetesen a bulikon is hozzá lehet jutni a WMD cuccokhoz. Úgyhogy akinek nincsen kedve megrendelni a netről a kacatokat, nyugodtan vásárolhat a koncerteken.
Ja, és Erdélyben is kapható a Moebius: www.pr.rockpolis-media.com vagy
www.rockpolis-media.com
Több kritika jelent meg a Moebius-ról időközben.
Csokorra gyűjtöttük őket:
Fémforgács
Nuskull
LD50
Lángoló Gitárok
heavymetal.hu
Musicdemo
Quart.hu
Meg interjú is készült:
Mucicdemo
Meg koncertbeszámoló:
Bmv.hu
Heavymetal.hu
Nuskull
Meg blogolás:
http://foxlight.freeblog.hu
http://patrik42.freeblog.hu
Ősszel természetesen beindítjuk Ford Prefektet és rengeteg klubban fogjuk bemutatni a Moebius-t. Az első komoly "esősévszakindító" party szeptember 19-én lesz a Diesel Klubban, ahol többek között a Dalriada és a Cadaveres társaságában játszunk, a 7. Stagediving Fesztivál keretén belül.
Watch My Dying koncertek:
2009. augusztus 7-8.
Csolnok, WMD-Days
2009. augusztus 21-20.
Kazincbarcika, Kasza
2009. augusztus 27.
Szeged, Szin
www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying
Powerground webshop
Webshop
- dózer.hu - neuronprés CD

Ár: 1000 Ft - Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)

Ár: 2240 Ft - Conan's First Date - női kígyós top, zöld

Ár: 2000 Ft - Sunday Fury póló

Ár: 2000 Ft - MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló

Ár: 2000 Ft - Bloodiest - I Told My Wrath... DIGIPACK CD

Ár: 1000 Ft - Szeg - Hazaértem

Ár: 2000 Ft - K3 - Garden Of Death CD

Ár: 2000 Ft






















