CadaveresConan’s First DateSlytractSunday FuryWatch My Dying

Watch My Dying

Keverési fázisba érkezett a Moebius album. Jaya vért izzadva varázsolja össze a zenekar által az utóbbi fél évben rögzített sávokat az atombunkerben, azaz az Audioplanetben. Nagyon rajta vagyunk, hogy megjelenjen az album júniusban, de addig be kell érni a végleges keverésű Hattyúdallal a myspace.com/watchmydying oldalon, amit ma töltöttünk fel. Az már biztos, hogy digipack lesz a Moebius csomagolása és Csehországban fog készülni. Május 24-én jelenik meg az album munkálatairól készült film, utána pedig a Hattyúdal klip.



Május 16-án lesz az utolsó bulink tavasszal a budapesti Diesel Klubban, a Tesstimony és a CasketGarden közös szülinapi buliján. Három új dalt fogunk játszani a régiek mellett, név szerint a Moebius-t, az Utolsó hívást és a Hattyúdalt.
Természetesen Kamasuka is színre lép, úgyhogy majd lehet kapkodni a fejeket a sok érdekes zajtól. Múlt hétvégén Szentendrén játszottunk, kegyetlenül begyalultunk mindenkit a földbe, úgyhogy védőfelszerelést hozzatok. Apropó, erről az eseményről turnénapló bejegyzés is született.

Lassan kialakulnak az idei fesztiválfellépések. Ott leszünk biztosan a Fesztergomon, Requiem For The Dead Bikers-ön, a Volton, a Szarfeszten, a Rockmaratonon, a Mowarfeszten, a Kárpátfeszten, a Hegyalján és a Kaszafeszten. Emellett visszatérünk a Vajdaságba, Moholra, hogy újra együtt bulizzunk délvidéki barátainkkal, akik legutóbb Topolyán és Óbecsén is kitettek magukért...

...és lesz WMD-Days, méghozzá a negyedik:
Az első zenekarok az idénre: Neurasthania, Nasmith, Slytract, Cadaveres, Bloodies (MWS-Cadaveres grindcore projekt), Cryptic Remains, Dózer.hu, Angelus és Watch My Dying. A kétnapos fesztivál helyszíne továbbra is Csolnok, Rendezvénypark. A dátum pedig augusztus 8-9. Hagymásbabot biztosan fogunk főzni, de szeretnénk más gasztronómiai területen is kipróbálni magunkat. Reméljük idén lesz végre focizás, folyamatos napsütéssel egybekötve. A helyszínen lehet sátorozni és tisztálkodási lehetőség biztosított. Aki korábban járt a DDays-en tudja, hogy nálunk mindig jól érezheti magát.
Aki nem annak pedig egy igen kellemes, családi hangulatú fesztivált képzeljen el, mindenféle kellemetlen mellékhatás nélkül.
A jegyárakat továbbra is alacsonyan szeretnénk tartani, ezért a bérlet 2600 Ft, napijegy pedig 1600 Ft.
A tavaly volt először D-Days tehetségkutató, amit szeretnénk idén újra megrendezni. Az eseményre szombaton 14 és 19 óra között kerül sor. Minden zenekarnak két saját számot kell előadnia a beállás után. A maximális játékidő 15 perc lehet.
A résztvevő zenekaroknak kötelezően 10 napijegyet vagy 7 bérletet kell vásárolniuk. (A zenekar tagjainak nem kell jegyet venni, ők automatikusan kapnak kétnapos bérletet.) A jegyek egyben szavazólapok, amelyeket a kitöltést követően a kihelyezett
gyűjtődobozba kell bedobni. A szavazólapok csak akkor érvényesek, ha hiánytalanul lettek kitöltve (névvel, címmel, stb) A zsűri tervezett tagjai: Szabó Rajmond (Nasmith), Veres Gábor (WMD), Melegh Gábor (Slytract), Delcsik Balázska (Cadaveres), Gyúró László (Dózer.hu).
A zenekarok értékelése 2 elemből tevődik össze: 50% közönségszavazat; 50% zsűri szavazat. A fellépő zenekaroknak saját maguknak kell biztosítani gitárfejeket, pergődobot, lábgépet, állványokat, cintányérokat, dobszéket és természetesen a hangszereket. A szervezőség biztosítja a gitárládákat és az alap dobfelszerelést.
Díjakat között kedvezményre jogosító kuponok és különböző kezdő zenészek részére fontos eszközök kapnak helyet. Az egyik fődíj egy esztergomi koncert lesz a Watch My Dying társaságában.
A tehetségkutatóra július 10-ig lehet jelentkezni.
Információ és jelentkezés: powerground@gmail.com


Watch My Dying koncertek:

2009. Május 16.
Budapest, Diesel
Moebius lemezelőzetes koncert

2009. Június 12.
Esztergom, Fesztergom


www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying

Kapcsolódó zenekarok:
Cadaveres - modern metal
Slytract - melodic extreme metal
Watch My Dying - extreme metal

Powerground webshop

    Webshop

    • Cadaveres - Mindstream CD
      Cadaveres - Mindstream CD
      Ár: 1500 Ft
    • Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben
      Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben
      Ár: 2000 Ft
    • Conan's First Date - kígyós póló, bordó
      Conan's First Date - kígyós póló, bordó
      Ár: 2000 Ft
    • MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló
      Ár: 2000 Ft
    • Slytract - Explanation: Unknown CD
      Slytract - Explanation: Unknown CD
      Ár: 2000 Ft
    • Conan's First Date - kígyós póló, barna
      Conan's First Date - kígyós póló, barna
      Ár: 2000 Ft
    • Watch My Dying - Hímzett törölköző
      Watch My Dying - Hímzett törölköző
      Ár: 1200 Ft
    • Green Day könyv
      Green Day könyv
      Ár: 2560 Ft