Watch My Dying
Watch My Dying - Blind Myself - Neck Sprain / Dürer Kert - 03/13 - Lassan elérkezünk a március 13-i péntekhez, mely pénteken a Dürer Kert minden bizonnyal ideális helyszínné válhat Jason kalandjai következő epizódjának leforgatásához.
A Blind Myself aznap tartja Budapest, 7 fok, Eső című albumának a bemutató buliját, amely során új számok tömkelegével lesznek előadva.
A Neck Sprain nagyon rég nem játszott a fővárosban! A dolog pikantériájaként érdemes megemlíteni, hogy Leviék új énekessel vonulnak a budapesti nagyérdemű elé, ez a fiatalember pedig nem más, mint a Pantera Tribute-ból és a Kelly Hits The Blue Sky-ból ismert Áron András.
Ez a felhozatal már önmagában sokat ígér, viszont a Watch My Dying hadba állításával minden magát metálosnak valló emberi lénynek illik tiszteletét tenni a rendezvényen. A magyarországi metal élet egyik legfőbb mozgatórugójaként ismert WMD most a harmadik nagylemezen ügyködik. A Moebius, ugyanúgy, ahogyan elődei, magánkiadásban jelenik meg remélhetőleg tavasszal, ellenben egy új számot már most is elcsíphetünk élőben.
Létezik egy rock-metal formáció, akiket sokféle rendezvényen el lehet sütni, ez pedig a nem kevés dallamot produkáló frontember Oszkár által fémjelzett Wrong Side Of The Wall. Az indusztriálisabb vonalon mozgolódó félig-meddig dunaújvárosi csapat - csakúgy mint a Neck Sprain - fogadja első körben a vendégeket pontban fél kilenckor.
Mindegyik "metalhős" társulat fesztivál jellegű pontossággal kezdi és fejezi be "mutatványát", tehát érdemes átfutni a beosztást, nehogy valaki lemaradjon a lényegről.
Fellépők sorrendje:
20.30 - Wrong Side of the Wall
21.20 - Watch My Dying
22.30 - Neck Sprain
23.40 - Blind Myself
2009. március 13., péntek
Helyszín: Budapest, Dürer kert – Nagyterem, Budapest, Dürer kert, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor. 19-21.
Kapu: 19:30
Beugró: 1600 Ft.
A Moebius címre hallgató harmadik WMD albumnak ugyan még nincsen pontos megjelenési dátuma, de az már biztos, hogy több vendég is szerepelni fog a lemezen. Többek között Oláh Zsolti a Remorse-ból, Csilla az Angelus-ból, Kokó a 1 Kill Embrace-ból, Ádám a Cadaveres-ből, Persó a Mangodból és Máté a Roadból énekel, míg Vijaya Gauranga Das énekel és tampurázik az anyagon. Néhány számcímet is tudunk már: Hattyúdal, Bíbor csend, Egyetlen és Úton. Az Moebius a korábbi kiadványokhoz hasonlóan ezúttal is magánkiadásban fog megjelenni. A korong digipack csomagolást kap.
Az anyag felvételéről szóló videókat a youtube-on nézhetitek meg, a naplóbejegyzéseket a WMD Myspacen olvashatjátok.
Sikerült a csolnoki önkormányzattól idén is megkapni az engedélyt a WMD-Days megszervezésére, úgyhogy lesz D-Days augusztus 7-8-án a Rendezvényparkban. A programok hasonlóak lesznek a tavalyihoz: tehetségkutató, koncertek, közös főzés, meg reméljük foci is:) Bővebb információ hamarosan.
Watch My Dying koncertek:
2009. Március 13.
Budapest, Dürer Kert
Blind Myself lemezbemutató
2009. április 11.
Székesfehérvár, Fezen
Húsvéti mészárszék!
2009. április 18.
Csongrád, Mozi
www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying
Kapcsolódó zenekarok:
Cadaveres - modern metal
Watch My Dying - extreme metal
Powerground webshop
Webshop
- Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)

Ár: 2240 Ft - Nasmith - Viharos csend CD

Ár: 1300 Ft - Tigris - Sárga Fekete maxi CD

Ár: 800 Ft - FUCKISTAN fekete póló

Ár: 1000 Ft - Conan's First Date fekete póló

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Hímzett törölköző

Ár: 1200 Ft - Watch My Dying - Fényérzékeny CD

Ár: 1500 Ft - Cadaveres - Evilution CD+Devils Dozen DVD

Ár: 2300 Ft





















