Sick-Room
Szevasztok! A február még egyelőre nem tisztult le koncertügyileg, de folynak a klubokkal a tárgyalások! Remélhetőleg elkészül a zenekar honlapja is ebben a hónapban.
Terveink szerint felrakjuk az egész Pigwash For Enemies című albumunkat így majd nagyobb rálátásotok lesz eddigi munkáságunkra.
Terveink közt szerepel még februárban elkezdeni a fent említett lemezről a Try For Myself című nótánk klipforgatását és természetesen gőzerővel dolgozunk az új albumon, ami ha jól megy minden egy kisebb kiadó gondozásában látja meg a napvilágot még ebben az évben.
Szeretném felhívni a figyelmetek egyben hogy a Powerground és a Sicks Street Wear közös összefogásával kedvezményesebben juthatok pólókhoz, pulóverekhez. A Sicks termékeket keressétek a webshopban! Pólók 3500ft helyett 2990ft, pulóverek 7500ft helyett 6990ft.
Sick Room
Örömmel értesítek mindenkit, hogy megkezdem munkásságom a www.periszkop radio.hu-n
Igyekszem majd bemutatni a magyar underground színtér élharcosait és természetesen azokat is, akik még egyelőre az ismeretlenségbe burkolóznak:)
A műsor február 20-án veszi kezdetét délután 3-4 óra közt fogják sugározni (egyelőre).
Ne aggódjatok, aki nem tudja hallgatni az az archívumban le tudja majd tölteni.
Ezúton kérek minden zenészt, akihez elér ez a körlevél és nem kerestem meg személyesen hogyha szeretne bemutatkozni küldjön egy rövid infót és egy pár nótát a sickskft@gmail.com címre
Üdv:Nyúl (Sick Room)
Sick-room koncertek:
2009. február 7.
Kaposvár, Pogo Center
www.myspace.com/sickroom1
Kapcsolódó zenekarok:
Powerground webshop
Webshop
- Sunday Fury póló

Ár: 2000 Ft - dózer.hu - neuronprés CD

Ár: 1000 Ft - Conan's First Date - női kígyós top, zöld

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Hímzett törölköző

Ár: 1200 Ft - Watch My Dying - Hímzett ing (csak S, XXL)

Ár: 5000 Ft - K3 - Under A Spell CD (Vendég: Jordan Rudess - Dream Theater
Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Fényérzékeny CD

Ár: 1500 Ft - Tigris - Sárga Fekete maxi CD

Ár: 800 Ft






















