Endless
Sziasztok. Ismételten egy évvel öregebbek lettünk. Sok minden történt velünk 2008-ban: tavasszal stúdióztunk, majd nyáron elbúcsúztunk a női énekes felállástól, majd egy rövid sampleres kitérő után maradtunk négyen kanok, koncerteztünk kicsi és még kisebb helyeken is, újra stúdióztunk, van a bandában, aki sziklamászott a Tátrában, van, akinek macskája született, van, aki megkóstolta a majomhúst és van, akit megcsípett a méh. A blogunkon (http://endless.blog.hu) lehet tippelni, hogy melyik ki, aki először jól összepárosítja, az napelemes kvarcórát nyer és egy CD-t.
Az újraénekelt EP eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk (amiért hálásak vagyunk mind a 3 embernek). Úgy látszik, az új, durvább vonal jobban bejön az embereknek, hát ez van, mindenki sötét és beteg...
Kis insider (ez most menő szó, kénytelen vagyok beírni a hírbe) információ, aki ismeri a Fallout nevű játéksorozatot, az imádni fogja a Shield című számunkat. Hogy miért? Hallgasd meg, és megtudod!
Naszóval, új év, új EP, új koncertdátumok, és már íródnak az új dalok is. Jelenleg négy új dal van a tarsolyunkban, amik, ha minden igaz, az áprilisi Húsvéti Mészárláson már halhatóak (azért egy l, mert mi a mono emberekre is odafigyelünk) lesznek Fehérváron, a Fezenben.
http://www.myspace.com/endlessalbaregiaterrorgroup
http://endless.blog.hu
Powerground webshop
Webshop
- Watch My Dying - Moebius baseball póló piros és fehér színben

Ár: 2000 Ft - Conan's First Date - női kígyós top, zöld

Ár: 2000 Ft - Watch My Dying - Hímzett férfi cipzáros kapucnis pulóver

Ár: 6000 Ft - Manu Chao könyv (Zene és Szabadság!)

Ár: 2240 Ft - Tigris - Sárga Fekete maxi CD

Ár: 800 Ft - Nasmith - Viharos csend CD

Ár: 1300 Ft - Slytract - Explanation: Unknown CD

Ár: 2000 Ft - Conan's First Date fekete póló

Ár: 2000 Ft






















