Slytract
A Slytract szeptember 20-án, szombaton Micheldorfban járt és koncertezett, ahol mint headliner tapasztalhatott meg, olyasmit amit korábban még sosem. A koncert és bulitúra kapcsán Melegh B. Gábor számolt be röviden: "Óriási élmény és kellemes csalódásokban gazdag tapasztalat volt ez mindannyiunk számára.
Szombat délután kettő óra környékén szállhatunk ki az autóból miután megétkeztünk Micheldorfba. Gyönyörű táj, dimbes-dombos legelők, és persze a már mostanában jól megszokott eső ott sem hagyta magát. Miután közölték velünk, hogy a soundcheck egy kicsit csúszni fog a megbeszélt időhöz képest, gyorsan el is foglaltuk a backstage sátrat, ahol a fiatal szervező srácok és lányok már nyomták is a kezünkbe a hideg söröket. Egy ilyen laza 7 órás út után bizony jól is esett, bár ezt gondolom nem kell fejtegetnem. Fél óra telt el nagyjából, mire a fesztivál crew összeállította a színpadot, majd mi is felpakoltuk a cuccainkat és durván egy óra alatt lerendeztük a beállást. Este 11 órára volt kiírva a Slytract, ezáltal időnk volt bőven, a szervezők elvezettek minket a foglalt és nem kicsit hangulatos szállásra, majd egy erős alvás és refresh után kilenc körül visszaindultunk a helyszínre. A backstage sátorban még volt időnk rendesen rákészülni a bulira, ettünk, ittunk, hangoltunk, feloszlottunk, újraalakultunk - ez amúgy is divatos mostanában - majd a konferálás után színpadra léptünk ahol egy telt sátor fogadott minket. A visszataps után elhagytuk a színpadot, majd mindannyian nyugtáztuk, hogy egy kiváló és őrületesen jó koncertet tudhatunk magunk mögött.
A koncert után következett a hivatalos papírok és egyéb fontos teendők lerendezése, egy ideig még mi is pörögtünk, majd egységesen visszaindultunk a szállásra. Mikor másnap reggel 10 körül elindultunk a szállásról megint csak arra tudtunk gondolni, milyen kár is hogy a jó dogok mintha csak egy pillanatig tartanának."
Slytract koncertek:
2008. október 17., Bp, Kék Yuk
2008. október 18., Debrecen, Új Vigadó
http://www.myspace.com/slytract
Kapcsolódó zenekarok:
Slytract - melodic extreme metal
Powerground webshop
Webshop
- MEGHALTOKMIND Hosszúujjú fehér póló

Ár: 2000 Ft - Thy Catafalque - Tűnő Idő Tárlat (digipack)

Ár: 2300 Ft - Green Day könyv

Ár: 2560 Ft - Nasmith - Viharos csend CD

Ár: 1300 Ft - Watch My Dying - Fényérzékeny CD

Ár: 1500 Ft - Conan's First Date fekete póló

Ár: 2000 Ft - Annyira goth vagyok, hogy denevéreket szarok hosszúujjú

Ár: 1300 Ft - FUCKISTAN fekete póló

Ár: 1000 Ft






















